Sport Szabadidő | Horgászat | Horgász szettek | Egyéb horgász szettek


BearCreeks KinCarp BC151 halradar etetőhajóra 500 méter hatótáv

BearCreeks KinCarp BC151 halradar etetőhajóra 500 méter hatótáv

Dodo

279990 Ft

👌 Etetőhajóba építhető KinCarp BC151 halradar színes kijelzővel A tesztek során számunkra is igen meglepő eredmények születtek. Az első próbakörökre a Balatonon, csendes időben került sor. A hajóba szerelést követően csodálkozva vettük tudomásul, hogy a gyártó által megjelölt(garantált) 300 méteres hatótávot a készülék majdnem duplán teljesítette. Illetve teljesen nem is tudtuk letesztelni, mert a hajó, aminek a hatótávja 550-600m, már elvesztette a jelet, amikor a radar még egyharmad jelerősséget mutatott. Ezt követően több vízen is kipróbáltuk, természetesen az összehasonlítás miatt, bevált csónakos radarral párhuzamban is és nem csalódtunk. Folyóvízen és állóvízen, kisebb és nagyobb halsűrűségű területeken, zavaros és tiszta vízben, mindenféle körülmények között egyaránt a valóságnak megfelelő értékeket mutatott, így bátran kijelenthetjük, hogy a BearCreeks KinCarp BC151 halradar valóban egy rendkívül precíz és megbízható szerkezet. Technikai adatok és tulajdonságok: Hatótáv: 500m Kijelző: 4,3" TFT színes kijelző Valós idejű feszültség kijelzés 2,4GHz rendszer Nagyítás funkció Hal méret kijelzés Talaj összetétel kijelzés: megkülönbözteti a kemény és lágy talajt Érzékenység állítási lehetőség Mélység tartomány állítási lehetőség Zajszűrés Riasztások: sekély víz, hal érzékelése, alacsony töltöttségi szint Víz hőmérséklet kijelzés Max. 30m vízmélységig használható Szonár frekvencia: 115KHz 8db AA ceruza akkumulátor tartozék A készülékhez 2 évre szóló jótállási jegy (garancia) kerül kiállításra...



Jaxon dupla tele strong 360 cm pontyozó szett

Jaxon dupla tele strong 360 cm pontyozó szett

Dodo

56368 Ft

👌 Rendeld meg most!..



Konger dread cat harcsázó szett

Konger dread cat harcsázó szett

Dodo

35267 Ft

👌 Rendeld meg most!..



Delphin táska szett

Delphin táska szett

Delphin

30820 Ft

👌 Rendeld meg most!..



Jaxon tele strong 360 cm pontyozó szett

Jaxon tele strong 360 cm pontyozó szett

Dodo

29946 Ft

👌 Rendeld meg most!..



Nevis big harcsázó szett

Nevis big harcsázó szett

Dodo

29853 Ft

👌 Rendeld meg most!..



Tobi camping szett

Tobi camping szett

Tobi

28754 Ft

👌 RIDGEMONKEY DEEP FILL SANDWICH TOASTER UTENSIL SET SZENDVICS SÜTŐ BETÉT MFF SZÚNYOGRIASZTÓ SPRAY 100ML RIDGEMONKEY SQ DLX LONG PLATE SET ÉTKÉSZLET KAMASAKI HÁTIZSÁK XXL DELPHIN LUNA KEMPING LÁMPA DELPHIN ROZSDAMAENTES BÖGRE CARPATH -and-nbsp,..



Lineaeffe telecarp szett

Lineaeffe telecarp szett

Dodo

28422 Ft

👌 Rendeld meg most!..



Bojlis merítő és halkímélő szett

Bojlis merítő és halkímélő szett

Dodo

27533 Ft

👌 Rendeld meg most!..


Sport Szabadidő | Horgászat | Horgász szettek | Egyéb horgász szettek 4 (80%) 46 x Értékelések

Termékkategóriák sport szabadido | horgaszat | horgasz szettek | egyeb horgasz szettek : 9 termék.


facebook youtube

© 2024  Sport Szabadidő | Horgászat | Horgász szettek | Egyéb horgász szettek Szerviz információk